Szeptember hónap témája: Brahmacsárja


Szeptember hónap témája: Brahmacsárja
 
 

A jóga tanításai, a jamák, az emberi kapcsolatok és viselkedésünk alapkövei.  A negyedik jamát több fordításban is úgy értelmezik, mint a szexuális önmegtartóztatás vagy szüzesség.
Vizsgáljuk meg talán magát a szót közelebbről, hisz minden értelmezés már egy kicsit hozzáad vagy egy kicsit elvesz a jelentésből, attól függően hogy az értelmező milyen korban, milyen céllal fordítja a szövegkörnyezetből kiragadott szót.

Brahman – Felsőbb Erő, Legfőbb Lény, Mindenség, Abszolút Valóság, Mindenható

Ácsárja – követő, elkötelezett, tanítvány

Ha ezeket a szavakat halljuk, azt hiszem mindenképp többre gondolunk, mint a szexuális önmegtartóztatás. Talán onnan ered ez a jelentés, hogy a szerzetesi, isteni tanítványi élethez már hosszú évszázadok óta hozzátartozik a cölibátus.

Mértékletesség tehát minden területen, ahol vágyak ébrednek fel bennünk. Legyen az szexuális vagy anyagi vagy éppen szellemi  természetű. A mértékletesség mellett tehát arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy a bennünk rejlő és keletkező ösztönös energiákat, vágyakat jó irányba tereljük. Egyik ilyen hatalmas energiánk a szexuális energia, a szex a mai kultúrák legtöbbjében már az élet természetes része, hisz ez a mozgatórugója fennmaradásunknak és az életnek. A gyakorlás célja lehet ezt az energiát helyes irányba fordítani és kezelni, kívülről eredő vágyak csillapítása helyett, önmagunkban keresni a belső csendet és megelégedettséget.

Nemiségünk hangsúlyozása során rengeteg energiát vagyunk képesek arra fordítani, hogy fittebbek, vékonyabbak, vonzóbbak legyünk, ahelyett hogy, felismernénk mire van igazán szüksége a testünknek és lelkünknek. Ha tényleg felismerjük ezeket a jelzéseket és elérjük, hogy kiegyensúlyozott, életerővel teli egészséges legyen a testünk és letisztult a lelkünk, akkor párkapcsolatunkban is hasonló energiák keletkeznek. A brahmacsárja gyakorlása azt is jelenti, hogy párunk ne csak biológiailag jelentse számunkra a másik nem képviselőjét, hanem lássuk és érezzük a lelkét és érezzük a két lélek kapcsolódását.

A brahmacsárja gyakorlása érzelmileg kiegyensúlyozott viszonyokat teremt. Szánj minden nap időt arra, hogy elcsendesedj és figyelj önmagadra, esetleg átgondold a kapcsolatodat a pároddal. Ez idővel elvezet egy belső csendességhez és ez a béke fog átsugározni egész lényeden és hétköznapjaidon.