Blog


KERÜLJ ÁRAMLÁSBA!
VINYASA FLOW JÓGA ÖSZTÖNDÍJ!

A Vinyasa Flow Jóga Egyesület három hónapos jóga ösztöndíjat alapított, amelynek keretein belül lehetőséget biztosítunk a nyerteseknek arra, hogy 3 teljes hónapig ingyen jógázzanak a Vinyasa Flow Jóga Egyesület oktatói által felajánlott órákon, emellett az ösztöndíj időtartama alatt korlátlanul jógázhatnak az online jógaórákat áruló JógaKlikk videóival (www.jogaklikk.hu) is! A pályázók cserébe vállalták, hogy az ösztöndíj ideje alatt kéthetente fényképes beszámolót (blogot) írnak a tapasztalataikról, élményeikről, személyes fejlődésükről a jóga gyakorlásukban... Íme a blogok, megélések és személyes tapasztalatok: fogadjátok szeretettel!  



Anikó hatodik bejegyzése

Félek a monotonitástól, kerülöm a megszokottat. Élem a megszokottat, ismétlődnek a mindennapjaim, ugyanazok a mozdulatok, gesztusok, a hat órai kelés, a zabkása minden reggel. Vágyok a rutinra, a jól beváltra, a jól passzolóra.
Száznyolcszor üdvözöltük a napot a Föld órájában március 25- én a fenntarthatóság nevében. Volt cél, trendi is volt,  lendület is volt.
Áramlás, együtt, lüktetés – ezek a szavak kattogtak bennem és közben egyre fogytak a  rózsafűzérre emlékeztető babszemek (?) a tálból.
Sok jógamatrac, jógikkal és főként jóginikkal, egy tömegnyi. Újabban tömegben könnyen elérzékenyedek, repülőtereken, felvonulásokon, nemzeti ünnepeken, amiket jó pár éve szarkasztikusan lefitymáltam. Átjáróház voltam másfél órán keresztül az érzelmeim számára: untam, élveztem, időnként a testem szépségével teltem el, majd elfogultam, próbáltam csak magammal lenni, igyekeztem összehangolni a légzést a szomszédaimével, meghatódtam, ha sikerült, bosszúskodtam, ha nyújtotta a szomszédom a kilégzést és lemaradt hozzám képest, újra befele figyeltem. Saját ritmusom feloldódott a közös ismétlésben, úgy, hogy közben erősödtek a körvonalaim, éreztem, hogy része vagyok az univerzumnak. Lábam, lábaink, belégzésem, belégzésünk, kilégzésem, kilégzésünk. A végefele azt éreztem, nem is jön, hogy abbahagyjam, fürödtem az erőmben, amely a bármireképesvagyok- érzésével töltött el. Ezennel elmaradt a szokásos rá második napra jelentkező izomláz.
Ez a közös gyakorlás zárta a három hónapos ösztöndíjat. A december vége eufórikus hangulatban telt, miután emailben értesültem, hogy én vagyok az ösztöndíj egyik nyertese. Rá két napra egy kellemetlenség árnyékolta be, aminek látható következménye az volt, hogy más jógastúdióba kezdtem járni, mint előtte másfél évig. A körülmények okozta változáshoz sajnos negatív előjelet társítok, az ebből jó ki nem sülhet- érzését. Lecke volt ez a kényszer, építőkocka, hisz (újból) kiderült a változás lehet jó, nem jobb, nem valamilyenebb, hanem másabb, új, ami tágít. Heti háromszor jógáztam Nikivel, néhányszor Adrival. Tetszett, folytatom.
Köszönöm az Egyesületnek is a lehetőséget!


Namaste (bár nehéz leírni)




Anikó ötödik bejegyzése

A jóga van. Beépült az életembe és feszült leszek, ha elmarad a gyakorlás.
Bár mostanság nem mozgat hegyeket, el sem tudom képzelni, hogy mi volt számomra előtte, hogyan lehetett bármi is nélküle. Beépült a hétköznapjaimba, annyira, hogy a hatását már természetesnek veszem. Ezért próbálom tudatosítani a hálát, hogy van és lehet, mert nem mindenkinek adatott meg a mozgás, sőt, a jógát sem fedezte fel mindenki magának. Ezt a hálát  próbálom kiterjeszteni a mindennapok apró örömeire, amiket rutin mivoltjuk miatt nem értékelek. Igyekszek szórni a hírt, beszélni a jógáról, hogy tudják a körülöttem levők mim van nekem és mi lehetne nekik is. Hívom az embereket magamhoz a jógaklikkel gyakorolni, közben arra gondolva, ami nekem jó, az nem garancia, hogy másnak is jó. Ez nehéz. Nehéz leszokni a más megerőszakolásáról.
Újabban nem csak a jógaóra, az ászanák érdekelnek, hanem a mögötte levő filozófia is elkezdte birizgálni a kíváncsiságom. Olvasok, böngészek, jegyzetelek, tudatosítok, felejtek, rákeresek. Emiatt olykor elveszíti önfeledt, öntudatlan mibenlétét, tudatosabb lesz testi, spirituális és az elme szintjén is. Kettős állapotot ad: egyrészt jó, mert mutatja az irányt ami fele lehet haladni, másrészt feszültségkeltő. Feszültségkeltő, mert olykor megtámad a türelmetlenség. Megkérdőjeleződik a saját irányom helyessége, vívódok, hogy hol állok pontosan, ugyanott- e, hol ahhoz képest ahol a nagykönyv szerzője. Keresem a határt a saját gyakorlásom és más tapasztalásai között. Vizsgálom magam, hogy váltam-e valamilyenné a gyakorlás által? Igazságosabbá, tisztábbá, másoknak nem ártóvá? Érzékelek- e minőségi változást kapcsolataimban? Vagy teljesen belehüppedtem a magammal való kapcsolatra figyelésbe gyakorlás közben, után, arra készülve? Aztán új nap, új gyakorlás, új kérdések, új kisímulások.

Az is jó a jógában, hogy mindig van ismeretlen, mint az olvasásnál. Minél többet olvasok, annál inkább látom mennyi mindenről nincs tudásom még, mennyi mindent kellene, lehet felfedezni. A jógánál is adott a végtelen meghódítása a véges által. A testem egyre jobban ismerem. A filozófia mögötte, az egyetemes keresése, az egységbe rendezés, az Önvaló megjelenülése új utat, lehetőséget, célt ad amíg van a gyakorlás az életemben.




Anna ötödik bejegyzése


Dióhéj-epilógus

„reggel
dél
este
éj
hajnal karéja
dél sziklája
alkony karéja
éj sziklája
csönd
béke
fény hímzése
hab szövése
szél fonása
füst rovása
tűz írása
örökös szálak verejtéke
orsó
koporsó
kop
kop
harkály
óriási csönd órája
sok külön kis csönd ingája
kövön gyík
fénylő néma bálvány”
(Weöres S.)

Él bennem a gondolat, hogy a jóga megért/ért meg engem, szívesen sorolom neki a címszavakat, összeköt, asszociál, tükördarabokban villan, néha egészben. Fordított ászana, vissza-megkönnyebbülés.
Kedvencem a fa. A pillangó, a macska, a kobra, a galamb, a cipőfűző, a leborulás nagy kedvenc, homlok a földön. Ebben van a legkevesebb kérdés és szükségtelen válasz. Héjába szorult dió, rész is, egész is vagyok. Vékony a mezsgye, ahol egyszerre találkozok önmagammal és lépek ki önmagamból. Itt van, amit kihozok belőle, amit benne hagyok, amiről lehet írni, amiről nem, nincs mit, amit csak rajzolni lehet. Egy újabb Rorschach-teszt.
Az elmúlt három hónap: testi-lelki fáradtság, (most jelző nélküli) keresés, sokat adó gyakorlások. És hogy játék is – zeng a belső hangszóró, nem csupán izzadás és küszködés bakancsos, jól bejáratott határokon. Egyszer elsétáltunk az óceánig, (nem) volt mese, vitt is az út, mentünk olykor a fizikai/egyéb erők végéig. Néha úgy tűnik, nem túl nehéz terhet vinni, valamivel nehezebb letenni, és a legnehezebb találkozni azzal, amiért a zarándoklat, a jóga etc.

Még egyszer köszönet és hála az Egyesületnek a lehetőségért, a hozzáállásért, megértésért, rugalmasságért. :)
Namaste ()


Anikó negyedik bejegyzése

A 80-as évek Romániájában kislányként ízlésesen öltözködni, stílust kialakítani szinte lehetetlen volt. A legdivatosabb öltözetet, kis túlzással, a pionír műanyag rakott mini szoknya biztosította. Mivel ezt kötelező volt időnként viselni, bennem egyáltalán nem a vagányság érzetét erősítette, inkább a szégyent, hogy újból meglátják az ’ixes’ lábaim. A kötött cicanadrágjaim végképp nem segítettek abban, hogy megbarátkozzak a testemmel, ami amúgy is kemény dió egy tininek.
Ilyen megközelítésből, ilyen batyuval, frusztrációval talán érthetőbb és megmagyarázható, hogy a testem elfogadása, megismerése jóval később kezdődött el, mint sok más lánynak, sokkal hosszabb, hepehupás utat jártam be.
Aztán jött a jóga. A jóga meglátásom szerint a női és a férfi elemeket, tulajdonságokat is aktivizálja. A fizikai erő, az elme fegyelme a férfias tulajdonságokhoz társulnak, míg a megérzés, a könnyed áramlás, a hajlékonyság európai szememmel a nőiesség megnyilvánulásai. És a kihívás, hogy egyensúlyba hozzam ezeket, egy olyan életszakaszban, amikor szeretem testem összes porcikáját, amikor a nőiség a helyére került. Talán könnyebb feladat így. Talán könnyebb a választás, az irányítás abban, hogy egy póz elvégzésében mi a fontos számomra: erőből kinyomjam, felemeljem magam, vagy megállok féluton, ahol már bekapcsolódnak az izmok, de nem erőlködök, izzadok, hanem kecsesen, könnyedén megtartom a pózt. Nőbbnek érzem magam amikor fejtetővel felfele, ill. farokcsonttal lefele nyújtózás után, elalvás előtt mintha egy láthatatlan kötéllel a fejtetőmtől húzna valaki, valami felfele. Mintha a 160 cm-em miatti gyerekkori frusztrációm simulna ki. Fejállás után ránctalanabbnak látom magam még tükörbe nézéskor is, savaszánánál elalélok, könnyű lesz a testem, a gravitáció megszűnik pár percre.

A testem gyerekkoromból megőrizte a hajlékonyságot, mivel évekig ritmikus gimnasztikára jártam s ennek köszönhetően könnyedén követi a testem az útbaigazításokat, rozsdamentesen hajlok, megyek mélyre. Ilyenkor egy-egy csípőnyújtás, szívnyitás, testemből félhold formálás során felerősödik bennem a nőiesség. Ellenben kellett ehhez az a belátás, amit már többször leírtam, hogy a jóga nem teljesítmény központú, nincs olyan, hogy tökéletes, nem kell mindig olyannak lennie az aszanának, mint a nagykönyvben, vagy ahogy előtte levő gyakorláskor végeztem. Mert jó az ameddig aznap belemész a pózba, nem erőpróba, nem verseny önmagaddal. De ehhez egyszer meg kellett szelidítsen. Szelíden, kínlódás, görcs nélkül lehetek csak erős és jöhet létre bennem az ellentétek harmóniája.  A jóga szépítőszer nekem.  A jógamatracom a szépségszalonom.

Anna negyedik bejegyzése


„A földi lét varázslat és a földi élet csupa összetévesztés.”

„A jóga metafizikai megértésének első lépcsője az, hogy: a jóga az emberi Én kultusza. Kultusza pedig úgy, hogy a jóga az embert metafizikailag megérti, vagyis eredeti helyére, az anyagi természeten túl, ősállapotába visszahelyezi.”
(Hamvas Béla)

Gyakorlok is, olvasok is. Az valami gyönyörű, ahogy és amit Hamvas a jógáról ír, a látása annyira kifinomult, mélyen szakrális, mintha ködbe burkolózó kristálycsillárként lebegne valahol, egy távoli csillag jelzőtüzeként. Vajon elérhető-e az a jóga, amiről ír (amiben hisz), illetve elérhető-e a mai (európai) ember számára? Milyen a kor hiteles jógája (irányzattól függetlenül)? Akárhogy is, szerintem érdemes olvasni, töltekezni; emlékezni, honnan is indult az egész.
Gyakorlás, leletek. Sokszor csak érzetek formájában, máskor erős képekben jelennek meg. Van, hogy tisztán jön egy gondolat, kijelentésként. Ez néha olyan, mintha egy régi, berögzült mantra lenne, amit vagy jó lenne már elengedni, vagy pont hogy még dolog van vele. Mivel sokszor indul testi-lelki mentőövként, később derül ki, mivé növi ki igazán magát (individuále). A jógára is igaz, hogy  bármivé válhat, ami hiányzik, akár (olykor) pótszerré is. Bár a lényegét akkor se tudja igazán elveszíteni, jó tudni róla, jól figyelni rá.
Egyébként az ájurvédikus megközelítés közel áll hozzám, igyekszem rezegni az aznappal. Vannak sorozatok, amiket folyamatosan csinálok, terápiás jelleggel, aztán vannak éppen erősebben jelenlevő témák, amikre gyakorlatot keresek.
Foglalkoztat a meridiánok világa, a rítusok mibenléte (a jóga, mint rítus). Plusz (amire nem igazán fektettem hangsúlyt) lett ászana-célom is: utoljára gyerekkoromban ment a spárga, ezt mindenképpen gyakorolni fogom.


Anikó harmadik bejegyzése

A teljesség érzése felé-  Kapcsolódás a testemmel
Mikor a gyakorlás során újabb és újabb testrészeim létezéséről szerzek tudomást az a gyanúm, hogy vagy aludtam biológia órákon vagy készpénznek veszem a testem működését, a berögződött, ismétlődő mozdulatokat, amelyeket jól ismer az elme. Enyhe túlzással sokáig azt gondoltam, hogy ízületei csak a nagymamáknak vannak. Egyre inkább képes vagyok megérezni külön- külön a testrészeim, újból felfedezem, megismerem őket. Külön életre kelnek, más-más érzetek kapcsolódnak hozzájuk. Érzem a melegséget a combomban, hosszasabb emelés után a bizsergést a vádlimban, a zsibbadást, a lazaságot az arcizmaimban, a nyitottságot a csipőmben, illetve a kötöttséget a még sorra nem került felemben. Rácsodálkozom, mennyivel kényelmesebb a testtartás, ha billentem a csipőm, ha a vállaim távolodnak a füleimtől, hogy a lábujjaimat külön- külön mozgatni tudom, hogy a szegcsontom emelhetem és a szívemet nyithatom, hogy a lapockáim távolíthatom és zárhatom.
Próbálok úgy gyakorloni, hogy kapcsolódjak a testemmel, nem  csak az aszana a lényeg, hanem a mélyizmok jelenléte is. Megérezzem, hogy vannak és bekapcsolódnak, belső hőt termelnek, erős vagyok általuk. A testrészeimmel való kapcsolódást segíti, ha figyelek arra, hogy ne lendületből, erőből mozdítsam őket, hanem izomból, lassan, finoman, megtapasztalva az erő és könnyűség egymás mellettiségét.  És végre érzékelem mi is az a térteremtés, hosszabbnak érzem a lábam nyújtás után, a másikhoz képest, csipőkörzés után szélesebb a csipőm.
És a testtudatosság által szerzett tapasztalatok során  hazaérkezem a testembe.



Anna harmadik bejegyzése

A flow gyakorlása ebben az időszakban különös kihívássá vált (korábban integral tajcsi edzéseken voltak hasonló élményeim, de az egy másik periódus volt, más körülményekkel). Ahány órán voltam, valósággal felrobbantott bennem mindent (nem csupán nehezet), miközben erős volt a vágy, hogy minél többet, minél hosszabban és közelebb legyek a földhöz, mélyedjek, nyugodjak, lazuljak. Biztonság, másfajta erő. Úgy éreztem, erre van szükségem, ebben találom meg igazán magamat (hogy később hogyan és mit, más kérdés). Jól van-e ez így? - kezdődött a tépelődés. Nem kellene-e mindent kiégetni magamból? Most. Mi az igazi kihívás? Kell-e kihívásban gondolkodnom? Mi ez a rengeteg elvárás? Hol van a Napom? Végül ezek a kérdések valahogy meg is nyugtattak. Ha a gyakorlás inspirál és lazít egyet a csomón, örülök. Nézem, merre mutat.

Másfelől egy ideje csigolyaprobléma nehezít mindenféle intenzívebb mozgást (bár már kevésbé tekintek rá nehezékként vagy akadályként). Edzeni, de vigyázni, kímélni is kell, részben ezért kezdtem el újra jógázni, a gyógyulása abszolút elsődleges.




Anikó második bejegyzése

My body, my rules

Tavaly ősszel sokat figyeltem befele, így a napi kilencven perc jóga kiváló lehetőség volt arra, hogy semmi ne zavarjon e folyamatban. Teljes figyelmemmel, testemmel, tudatommal  voltam jelen az órákon. Újabb és újabb magammal kapcsolatos felfedezések követték egymást és alig vártam a következő gyakorlást. Ez így tökéletes volt. Januártól csendesedett ez a fajta intenzív élmény- válaszadás és kegyetlenül maximalistaként, amikor csakis a száz százalék az elfogadható, ezt kudarcként éltem meg. Múlt pénteken éreztem talán először, hogy jó  a        gyakorlás akkor is, ha csipőnyújtás után nem kell sírnom, ha nincsenek katarktikus megtapasztalásaim. És csaturanga vagy lefele néző kutya helyett megengedtem magamnak az alternatívaként felajánlott babapózt. Megengedtem magamnak önmagam megélését, azt amire pont akkor volt szükségem, ami a testemnek jól esett és mindezt lelkiismeretfurdalás nélkül, anélkül, hogy elégedetlen lettem volna vagy éreztem volna a teljesítés kényszerét. Mindennap úgy gyakorolni, ahogy aznap diktálja a tested. Hogy pont az a jó amire aznap képes vagy... jó bármi amit érzel... az az  aszana a jó amibe addig mész bele, ameddig jól esik, az alapján ahogy a tested ígényli. Ezáltal megtörténik önmagad elfogadása. Segít legyőzni a teljesítménykényszerem, hogy az elmém ne kövesse mindenáron az utasításokat, és ne kivitelezzen a testem, ha már remegnek a lábaim és  babapózba vagy rosszabb esetben az ágyamba kívánkozom. Csoda, hogy megkedvelem az oktatókat, hisz nincsenek elvárásaik, dícsérnek és olyannak tüntetnek fel, amilyennek látni-tudni szeretném magam, azokat a gondolatokat hangoztatják hitelesen, amik fele törekszem, hogy mindennapjaim részévé váljanak!?

Leegyszerűsödött jóga volt a januári, és vele együtt egyszerűsödök én is. Az  a kevés smink is eltűnt rólam, amit korábban használtam, kedvenc színeim a szürke, a fekete és a barna.


Anna második bejegyzése
Egy kicsit a háztáji jógázásról és a térről
Az otthoni gyakorolás külön műfaj, a videós vezetett óra meg pláne; nálam egész jól működik, főleg a statikusabb, földközeli ászanákat szerettem az elmúlt időszakban. Jó meleg pulcsiban, takarókkal, párnákkal, gyertyával: bekuckóztam, berendeztem teret, időt. Az akár több perces, belemerülős testhelyzetekben, amikor hagyom, hogy a gravitáció dolgozzon, a feszülések engedjenek, és egy olyan állapotba kerülök, ami elég kényelmetlen is lehet, de azért otthonos, megtartott, sok (minden) tud történni. Ugyanígy, mégis másképp, az áramlás pergő ritmusában. A test raktár, emlékezet, ilyenkor érzékelek, szétnézek; az is lehet, hogy utána, később sétál be a tudatomba, aminek kell. A tér végtelen, ahol bármi jöhet, érzés, gondolat, van idő és hely számára (érkezni is, távozni is), van szándék, hiszen ezért vagyok itt, hogy magammal legyek, lehetőleg más módon, mint általában. Egyfajta meditáció, ahol a test lazításával, figyelmével próbál a lélek/tudat tágulni. Ha nem jön létre ez a térérzet, túl kellemetlenné és fájdalmassá válhat az itt tartózkodás; ilyenkor kijjebb lehet jönni, abbahagyni egy időre, áttérni másra. Ez is egy ilyen tánc, szabad a mozgás, és napról napra változhat a test-lélek reakciója.

(+olvasnivaló: napüdvözlő blog, edofm.ro)



Anikó első bejegyzése
Ha egy a jógát és a jóga által önmagát szerető nőnek adott a lehetőség, hogy a hét öt napján  jógázzon, akkor minden nap jógázik. Erre vágytam, ezért is pályáztam meg az ösztöndíjat.  Hamarosan azonban kiderült, hogy nem tudtam mértékkel bánni az 'intravénás' jógával és második héten jelzett a testem, hogy lázad a bensőm, követeli a ráfigyelést, a babusgatást, hisz az izzadás, a gyakorlatok aerobics-szerű, megfontolás nélküli, zsinórban végzése csak a testről szólt, az általam kijelölt kell-ről. Ezért két napig kihagytam a gyakorlást. Az oktatók mintha ráéreznének, hogy mire van szükségem. A legközelebbi órán ennek a hiánynak a pótlásaként, megerősítéseként elménk létezésének tudatosításával foglalkoztunk: elképzeltük az elmét izomként- a fejem jobb felében egy közepes méretű szürke hurutként (örmény ételízesítő) vizualizálódott. Bár a hurut nem a legcsodálatra méltóbb látvány (gyerekként gyűlöltem a keddeket, amikor a már  két napig evett húslevest huruttal próbálta Édesanyánk új/más levesként feltálalni), az elmém mégis szívesen azonosult vele,  értékelte, hogy ráfigyeltem, s eltűnt a szorongás a hasam tájékáról. A gyakorlás alatt az elménk két végletes tevékenysége formájában jelent meg a jógaórákra jellemző ellentétpár: lazítottunk és koncentráltunk egymás után, aztán egyszerre, miközben igyekeztem rátalálni a kettő közti szelídebb, semlegesebb útra. Vajon véletlenül viselte az oktató a 'No mud, no lotus' felíratú pólót?
Gyakran érzem azt, hogy a jógaszőnyegen maga az élet történik. Mindigis szerettem volna megcsinálni a kéztámaszos ászanákat, sokat gyakoroltam, kínlódtam itthon, kipárnázva a fejem alatti teret, de sokáig csak huppanásokkal végződtek. Aztán múlt héten csak úgy megtörtént. Magától astavakrasanaban találtam magam. Csodálkoztam, örültem. A mindennapjaimban is gyakran kínlódok, mesterségesen próbálok megtörténtetni dolgokat, s aztán egyszercsak erőlködés nélkül, könnyedén, magától ott teremnek előttem.

Sokszor elveszítem az egyensúlyt a szőnyegen, de aztán megnyugtat az a gondolat, hogy minden új mozdulat újrakezdés. Mint hamuban sült pogácsát viszem magammal szőnyegemről a flow élményét és lehetőségét a hétköznapokba. 


Anna első bejegyzése
Fodor Ákos 3 negatív szó

Nincs semmi baj
Így egyben és külön is. Öltöm őket össze. Ha nem sikerül, akkor sincs semmi baj.
Lassan megyek bele a folyamatba, kocogok magam után. Van bennem elégedetlenség, de elhessegetem. Elegem van az elégedetlenségből. Most leginkább a jóga mibenlétén merengek: mi a jóga? Mi nekem a jóga? (Olvastam egy cikket, ajánlom, ha még nem: F. Tóth Gabriella – Nem nyugtat meg a jóga?)
Nehéz a tapasztalataimról írni, pedig sok minden történt bennem, jegyzetelgettem is fenemód. Akár válogatva idecitálhatnám őket, de valahogy nem érzem most relevánsnak.
Hullámzó, hogy éppen mi van a felszín közelében, amit el lehet csípni, napvilágra hozni, megosztani. Ha jobban beleérzek, azt hiszem, egy nagy NEM. Nem nem nem. Mint amikor gyerekkorodban beléd akarják diktálni az x főzeléket. Szinte mindegy, hogy mi nem, finom-e, egészséges-e, időszerű-e, lényeg az ellenállás, a hangos vagy csendes lázadás, hogy ne mások vagy az épített belső/külső világ diktáljanak. Csalódott vagyok? Igen, baromira. Innen nézve nem is kérdés, nem is válasz. És nem, nem vagyok csalódott. Van egy részem, ami nem hajlandó, egy megbújó hit, derengés, ami jobb, ha nem válik kényszeres céllá. Gyakorlok: elfogadást, el/meg/kiengedést, ha ez éppen lehetetlen, nem átmenni menőmanóba. Vagy átmenni. Magamra érezni, kicsit dédelgetni a szívet. A többit majd meglátom.
Mindenesetre a hátam nagyon örül, hálás, szinte ujjong. Remélem szól majd a többieknek is.

Anikó bemutatkozása
Szilveszter Anikó vagyok, 39 éves, angolt tanítok felnőtteknek. A 2016- os évemet, az az ugrabugrálást eredményező hír zárta, hogy megtudtam én vagyok a jóga ösztöndíj egyik nyertese. Ennek fényében hitelesnek, reménykeltőnek tűnik a számmisztika azon elmélete, mely szerint spirituális jelentése van az évszámoknak, és a 2017 egy új 9 éves ciklus kezdetét jelenti.
A jóga varázsát körülbelül két éve fedeztem fel, mikor Pestre költöztem és egy barátnőm ajánlatára elmentem az Asramba. Első hónapban tapogatóztam az irányzatok között, míg egyértelművé nem vált, hogy a Vinyasza Flow amire szükségem van: megfelelő mértékben dinamikus, spirituális, teret biztosít a befele figyelésre, visszaadja az energiám miután egész nap adok és adok, lélegezni tanít, magabiztossá teszi a testem. Azóta a hétfő és szerda este szent, a jógáé, hacsak tehetem.

Két hónapja egy kapcsolat lezárulása intenzívebbé tette a kivagyokén-kereső utam, amelynek segédeszköze lesz az ösztöndíj, hisz rákényszerítődök, hogy megfogalmazzam örökös belső monológjaim letisztázódott formában és ezáltal az önmagam kereső vajúdási folyamat részévé válna. Szeretném, hogy az önkifejezés őszinte formáját megleljem magamnak és nektek, mely lezárná azokat a görcsös, falcs, őszintétlen megnyilvánulásaimat, mikor minden erőm arra pazarolódott, hogy másoknak tetszőt, szerethetőt mondjak- mutassak. Nem véletlenszerű egybeesés, hogy mostanra értem meg erre. 



Anna bemutatkozása
Anna vagyok, az ösztöndíj egyik támogatottja. Már egy ideje szemeztem a flow stílussal, így amikor webgalambbal jött a hír, hogy van ez a lehetőség, gondoltam, megpróbálom. Az írás végigkísérte az életemet (végzettségem is újságíró), a jóga meg egyre erősödően kopogtat. Mozogni mindig is szerettem, gyerekkoromban balettoztam, szteppelgettem, később társastánc, hátproblémák miatt tinédzserként már a jógába is belekóstoltam Dely Károly derűs óráin. Aztán jött a flamenco, némi kortárs tánc, egy kis wushu, integral tai chi. Életem, érdeklődésem, alkatom, lelki gondjaim spirituális utakra vittek, jártam meditációra, gyakoroltam itthon. Sokféle terápián is voltam, kerestem veszettül A megoldást.
Miközben szeretném (jól) érezni magam, ellazulnék, karmá(k)ban... utazok (legyen ez a szó bármi gyűjtőkondérja most: ősök, kollektív tudattalan, egyéb életek, magzati/korai lét etc. Az elme/egó híres hajcihőiről nem is beszélve). Kissé akrobatikus. Rendben van.









Villáminterjú Polyák Georginával


1.      Hogyan illeszted be a jógát a mindennapjaidba?
Gondolataim szinte minden nap a jóga körül forognak, így nincs nehéz dolgom. Gyakorolni reggel vagy délután szoktam, ahogy épp aznap kijön a lépés. Ha tehetem, egy héten minimum egyszer elmegyek más jógaoktató órájára gyakorolni. Szeretem, hogy más szemszögből közelít szinte mindenki, csodálattal tölt el a változatosság, hogy mindannyian mások és mások vagyunk az ászanák, a gyakorlások megközelítésében is.
Nagyon szeretek mantrázni és mantrákat énekelni, így ez szinte mindennapos nálam. Szeretek kísérletezni mudrákkal, figyelni azok hatásait. Ha napközben várok valahol, vagy épp eszembe jut, a légzésemet figyelem, ez mindig visszaránt a pillanatba. Hála Istennek a jógát ily módon bárhol lehet gyakorolni, nemcsak a jógaszőnyegen!

2.      Miért éppen Vinyasa Flow?
Már évek óta gyakoroltam ászanákat, amikor találkoztam ezzel a stílussal. Az áramlás, a napüdvözletek, a vinyasa olyan folyamatos jelen-érzést adnak, amit másban addig nagyon nehezen találtam meg. Az áramláson kívül rendkívül fontos számomra a szabadság. Szeretem, hogy az állapotomhoz, kedvemhez, Holdfázishoz vagy az engem éppen foglalkoztató témához tudom alakítani az óráimat. Amikor gyakorlok, a Vinyasa Flow mozgó meditációvá válik, amiben teljesen el tudok mélyülni, nem gondolkozom, csak érzek, figyelek, tapasztalok, szabadon mozgok. Érzem magamban az életet, az energiát. Gyakorlás közben úgy érzem, bármire képes vagyok. Egyszerre érzek hálát, erőt, megadást, bátorságot, szabadságot, szeretetet.

3.      Melyik a kedvenc ászanád?
Nehéz kérdés, mert szinte az összes ászanát nagyon szeretem, és mindig változik, hogy épp mi a kedvencem. De ha választani kellene, akkor a fejenállás (sírsászana). Egyszerűen imádok fejen állni! Szeretem, hogy más nézőpontot ad, kell hozzá bátorság, erő és egyensúly, mindeközben megnyugtat. Számtalan módon lehet variálni a lábtartást és közben esély sincs másra figyelni csak az adott pillanatra, különben kibillenek. Mostanában nagyon szeretem még a kéztámaszos ászanákat is, mert rengeteg kihívást adnak. Szeretem megfigyelni magam egy-egy nehezebb pózban, hogy legbelül hogyan tudok nyugodt és csendes maradni. Ilyenkor figyelem a légzésem, az állkapcsom, ezek mindig nagyon jó visszajelzést adnak.

4.      Miért szeretsz jógaoktató lenni?
Mert azzal foglalkozhatok, ami nap, mint nap a gondolataim középpontjában van, amit imádok, és amiben hiszek! Fantasztikus olyanokat hallani a gyakorlóktól, hogy: „amióta jógázok, nem fáj a hátam” (ebből van a legtöbb). De hallok olyat is, hogy azóta be tudja kötni a cipőfűzőjét, mert le tud hajolni, vagy hogy nincsenek álmatlan éjszakái, azokon a napokon, amikor eljön jógázni, vagy hogy az óra témája pont aktuális volt a helyzetére és erőt adott neki vagy megerősítette a döntésében. Több gyakorlóm jelez vissza, hogy a légzéssel tud segíteni magán, például ha ideges vagy rosszul van, hirtelen felmegy a vérnyomása. Ilyenkor elkezdi figyelni a légzését és hasi légzéssel meg tudja nyugtatni magát. Ezek olyan visszajelzések, hogy a jóga jobbá teszi az életüket, mert olyan eszközöket ad, amit a mindennapokban is tudnak használni. Úgy érzem, jógaoktatóként sokkal többet tudok segíteni másoknak. És a legjobb az egészben, hogy nem is én segítek, hanem ők magukon, úgy, hogy a jógával elkezdenek figyelni magukra, ezáltal jobban megismerik önmagukat és tudatosabbá válnak.

5.      Mi ad inspirációt a jógaóráidhoz?
Legtöbbször azok a gondolatok, amelyek épp foglalkoztatnak, de sokszor maguk a gyakorlók is. Volt már, hogy végigmentünk a csakrákon vagy épp a Holdfázishoz igazítottam az órát. Nagyon szeretem a tanmeséket is és aszerint végigvinni egy órát. Soha nincs két egyforma óra, vannak olyan témák, amiket előszeretettel ismétlek, mert mindig más és más mélységeket hoznak.


Gina Vinyasa Flow órái:
Zöld Teaház (8230 Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 50.)

Vinyasa Flow:
Hétfő 18:00-19:30
Csütörtök 18:30-20:00
Péntek 7:00-8:30

Kismama jóga Flow:
Csütörtök 16:45-18:15 





Villáminterjú Kriston Adriennel



1.       Hogyan illeszted be a jógát a mindennapjaidba?
Számomra most nem a beillesztés a kérdés, hanem inkább az el nem különülés, vagyis az, hogy az életem természetes folyása és a gyakorlás ne váljon el egymástól. Jelen legyen és jelen legyek, amikor vacsorát készítek, amikor a számítógép előtt ülök, amikor munkahelyi konfliktusom van, amikor a családdal felszabadultan társasozunk, vagy éppen dugóba kerülök, amikor a legjobban sietek.

2.        Miért éppen Vinyasa Flow?
Úgy hiszem, hogy a városi, felgyorsult élethez szokott testünk és elménk leginkább ezen a stíluson keresztül tud természetszerűen kapcsolódni a saját belső világágunkhoz így kiszakadhatunk  a hétköznapiságból, átélhetjük a jelenlét pillanatát és az önfeledtséget. A vinyasa flow ebben különleges és felszabadító.

3.        Melyik a kedvenc ászanád?
Hűha!  Ez időről időre változik, most épp az upavistha konasana, mert jól esik a nyújtás és a nyitás a testemnek és a lelkemnek, élvezem, ahogy mélyül és csendesül bennem…

4.        Miért szeretsz jógaoktató lenni?
George Mallory után szabadon, „mert ott vannak a jógagyakorlók”. De félretéve a frázisokat, a jógaoktatást a legtisztább és legszentebb önkifejezési formámnak érzem.

5.        Mi ad inspirációt a jógaóráidhoz?
Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy legkülönfélébb dolgokban találok inspirációt: egy improvizációs színházi előadásban, egy könnyűzenei koncert vizuális kivetítésében, egy virágzó cseresznyefa illatában vagy az erdőben vágtázó szarvasok mozgásában.  A szépség és az inspiráció mindenhol ott bujkál. 

Adrienn Vinyasa Flow órái:
Purnam Yoga & Meditation (1147. Bp. Öv utca 140.)
Hétfő 18:00-19:30

Yogatree Stúdió (1073 Budapest, Erzsébet krt. 51. mfsz. 1.)
Kedd 19:30-21:00







KERÜLJ ÁRAMLÁSBA!
VINYASA FLOW JÓGA ÖSZTÖNDÍJ!

A Vinyasa Flow Jóga Egyesület három hónapos jóga ösztöndíjat alapított, amelynek keretein belül lehetőséget biztosítunk a nyerteseknek arra, hogy 3 teljes hónapig ingyen jógázzanak a Vinyasa Flow Jóga Egyesület oktatói által felajánlott órákon, emellett az ösztöndíj időtartama alatt korlátlanul jógázhatnak az online jógaórákat áruló JógaKlikk videóival (www.jogaklikk.hu) is! A pályázók cserébe vállalták, hogy az ösztöndíj ideje alatt kéthetente fényképes beszámolót (blogot) írnak a tapasztalataikról, élményeikről, személyes fejlődésükről a jóga gyakorlásukban... Íme a blogok, megélések és személyes tapasztalatok: fogadjátok szeretettel!  

Tibor hatodik bejegyzése
A Föld órájának tiszteletére rendezett Csendes 108 Napüdvözlet volt az utóbbi idők legmeghatározóbb jógás megmozdulása.
Az eseményt estére szervezték, a teremben legalább 60 fő volt, túlnyomó többségében hölgyek. Figyeltem az arcokat, míg próbáltam feloldódni; mennyi érdekes történet, fájdalom és öröm tömörülnek ilyenkor össze.
Lekapcsolták a mesterséges megvilágítást, gyertyák lángjai adták a fényt és a Kaan Luum együttes ágyazott meg a flow állapotának.
Féltem ettől a kihívástól, még soha nem követtem el ennyi Napüdvözletet egyben, pihenés nélkül. Izgatottan figyeltem testem reakcióit, de a 30. ismétlés körül megnyugodtam abban, hogy nem lesz semmi probléma. Sőt, csodálatos élmény volt a test és a lélegzet, a mozdulatok ritmusos monotóniája, a tudat egyidejű koncentráltsága és csapongása, az izmok küzdelme ebben a tiszta légkörű, ünnepi hangulatú sötétségben, félhomályban, ahogy megannyi ember egységes, közös szándéka, elhatározása, erőfeszítése, élménye összesűrűsödik egy energiagömbbé, amely megtisztít és mindenkinek erőt ad. Mint egy kis Nap, ha már Napüdvözlet.
Élőben megtapasztalni a közösségnek az egyént nemesítő hatását, még úgy is, hogy kb. 10 ember kivételével ismeretlenekkel voltam körülvéve, egészen tanulságos dolog.
Olyan fogalmak, gondolatok tolultak az agyamba közben, mint az ősi és jelenkori törzsi közösségek és a család szerepe és hatása az egyén életében; a rítusok, a szertartások, az ünnepek, a beavatások valódi, felsőbbrendű értéke, értelme és mindezek ordító hiánya elkorcsosuló jelenünkben és jellemünkben.
A szertartások, ünnepek, rituálék és beavatások lényege az ember élő kapcsolatának kialakítása a felsőbbrendűvel. Ezt különleges módszerekkel, külsőségekkel, tudatos rítusokkal érték el (öltözékek, hangok, zenék, illatok, fény vagy annak hiánya, mozdulatok, tánc, növényi tudatmódosítók, szimbólumok,varázsszavak,imák,meditáció, erős érzelmek: pl félelem, kín vagy öröm, mámor, kéj ...stb) megteremtve a befelé figyelést, a tudat megnyitását, élesítését, a lélek ünneplőbe öltöztetését,majd lemeztelenítését, befogadóvá válását arra, hogy felismerje ésmegtapasztalja, hogy a leghétköznapibb anyagi-lelki-szellemi valóság igazi természete - aminek tudatát a történelem előtti Aranykor elmúlásával elvesztettük -  Szent.
Megtapasztalni annyi, mint megélni e Szentségnek (ha nem félsz a szótól, Istennek, de hívd ahogy akarod) az aktusait, stációit, ami a teremtés maga: születés, halál,majd az újjászületés...és így tovább. A biblikus Bűnbeesés sem más, mint az anyagi valóságba megfogant lélek romantikus,drámai metaforája.
Felismerni pedig annyi, mint megérteni,látni, érezni, hogy a létezés minden egységét,szintjét és pillanatát ez a körforgás hatja át, a kvantum szinttől a makrokozmoszig, az anyagtól az életen-halálon át a szellemi dimenziókig.

Elemi közösségi élmény volt ennyi emberrel egyszerre lélegezni, mozogni, talán érezni is, ami érdekes, boldogító érzés, ezért csak azt mondhatom mindenkinek, hogy menjetek pozitív hatású emberek közé...mozogni, beszélgetni, gondolkodni, lélegezni...menjetek jógázni...menjetek élni!


Rebeka ötödik bejegyzése
2015.03.21.
Amikor az ember ölébe hullik egy ilyen lehetőség, mint a Vinyasa Ösztöndíj, akkor érzi csak igazán, hogy milyen gyorsan telik el három hónap. De szerencsére ezen felül azt is megtapasztaltam, hogy mennyit lehet tanulni ennyi idő alatt. Minden tanártól mást: volt, akitől új technikákat, volt, akitől rengeteg élettapasztalatot, volt, aki megmutatta, hogy hogyan lehet igazán odafigyelve, lelkesítően tanítani.
Amiben biztos vagyok, hogy ez a három hónap nem fog nyom nélkül maradni. Biztos vagyok benne, hogy el fogom végezni a vinyasa jógaoktató képzést, és tovább fogom örökíteni ezt a sok szép emléket másoknak is, hogy ők is ilyen nagy örömöt leljenek a gyakorlásukban, mint én. És egyre inkább körvonalazódik bennem az is, hogy hogyan lehet hátrányos helyzetű, nehéz helyzetben élő gyerekeknek és felnőtteknek belevinni a mindennapjaiba a jógázást, anélkül, hogy nekik ez anyagi terhet jelentene. Ez egy nagy álmom, ami ez alatt a három hónap alatt egyre közelebb került hozzám.
A jógázás már nem csak a minden napos másfél órás gyakorlást jelenti számomra, hanem kicsit minden gondra, nehézségre, feszültségre a jógaórákon szerzett nyugalmon keresztül tudok nézni. Azon felül, hogy a jógázás nagyon jót tesz a testnek és a léleknek is, ez az, amit a legfontosabb lenne mindenkinek megtapasztalnia, ezt az erőt, amit a gyakorlás ad, és hogy ettől kialakul magunkban egy olyan lelkierő, amihez bármikor hozzáférhetünk, és segít átlendülni a nehéz pillanatokon.
Köszönöm ezt a három hónapot mindenkinek, akivel megoszthattam: az oktatóimnak, a jógázótársaimnak, azoknak, akik elolvasták a bejegyzéseimet. Csodálatos élmény volt, amiért örökké hálás leszek, mert megbizonyosodhattam róla, hogy megéri az eddigi álmaim felé haladni tovább. 


Tibor ötödik bejegyzése
Bátorság-biztonság. Remek kis kombó. Ezek amúgy is fontos elemei minden gyakorlásnak, de azon a napon kiemelkedő szerepük volt.
Neki is láttunk. És egyszerre azzal szembesültem az óra vége felé közeledve, hogy magamhoz képest milyen harmóniában, figyelemmel és békében érem el képességeim, lehetőségeim biztonságos határait. Hogy az órák visszatérő elemei, miszerint: becsüld meg, amire képes vagy, légy hálás magadnak ezért, ill. azt tedd, ami Neked és nem az egódnak a legjobb, egyszer csak élővé váltak bennem. Hogy az állandó belső párbeszédem - ami leginkább egy önostorozó vita (saját farkát űző veszett kutya) - megszűnt, a benne résztvevő felek átmenetileg dűlőre jutottak. Megtettem, amit akartam és amire képes voltam. 
Judit olyan szeretettel, óvó figyelemmel teremtette meg a biztonság légkörét, hogy ebben a sugárzásban nem tudtam tovább hajtani, bántani magam. Csak jógáztam.
Magától értődően és a kezdeti kétségek megszűnésével észrevétlenül sikerült elengednem, amire nem volt szükségem és kihoznom magamból a legtöbbet úgy, hogy ebben nem az egóm vezetett. 
Ahhoz, hogy ne az elvárásaimnak feleljek meg bátorságra volt szükségem és a biztonság érzésére, hogy ezt megengedhetem magamnak.
Nagyon szeretem az óráit, profizmusa keveredik egy elfogadó, személytelenül-személyes szeretettel.
Ez a szeretet az, ami mindent felold, amin természetességgel és fájdalommentesen törik meg az ellenállás, legyen az félelem, vagy dac. Magabiztossága nem eltávolít, hanem bizalmat épít. Bírom leheletfinom évődéseit a javítások során; frissítenek és szórakoztatnak. Lehet, hogy ezek is tudatos eszközök,hogy közelebb kerüljünk magunkhoz? :)
Azt az érzést adja, hogy nem kell jobbnak lennem annál, mint aki vagyok - lehetek önmagam, és ezzel meg is teremti azt a lelki alapot, amivel igény lesz bennem arra,hogy meghaladjam magam, jobbá váljak abban, amiben tudok.
Ilyen közegben érdemes és lehet tanulni.

Ebben a légkörben pedig nem csoda, ha e jógázás során megjelent bennem a bizalom és elfogadás,
befelé magabiztosság formájában, kifelé a világ felé pedig biztonságérzet formájában.
Olyan nagyszerű élmény volt ebben az egyensúlyi állapotban létezni, jógázni, hogy hazafelé menet legszívesebben hangosan ujjongtam volna, és ez a boldogságérzet majd két napon át elkísért. Aztán el is múlt.
De mindig azzal a jóleső tudattal megyek újra, hogy fizikailag kihívásokkal teli, lélekben építő és megtisztító élményben lesz részem.Testgyógyító lélekmosdatás - ez nekem a jóga.
Köszönöm Varga Juditnak, gyakorló társaimnak és magamnak az élményt.

Rebeka negyedik bejegyzése
Február 28.
Egész februárban nyomon követtem a Vinyasa Egyesület bátorsággal kapcsolatos facebook posztjait, s sokszor elgondolkoztam, hogy nekem vajon mik is a határaim, korlátaim. Fizikai határokról nehezen tudok beszámolni, mivel nagyon ritkán fordult velem olyan elő életemben, hogy azért ne próbáltam volna ki valamit, mert féltem, hogy nem tudom megcsinálni. Soha nem szoktam attól tartani, hogy megsérülök, valami bajom esik, hiszen ilyen bizonytalanságokkal tényleg nagyon nehéz valamibe belekezdeni. Sokkal inkább az állított meg, hogyha mégis visszaléptem, hogy mások figyelnek, és milyen rosszul fogom magam érezni, ha kinevetnek, mert elrontottam valamit. Sajnos mindig nagyon fontos volt számomra, hogy az emberek mit gondolnak arról, amit csinálok, ahogyan csinálom.
Ezzel gyakran szembesültem a jógázással kapcsolatban is. Rengeteg értetlen megjegyzés, baráti piszkálódás ért, hogy miért vagyok úgy oda ezért, hogy minden nap csináljam, miért nem fordítom azt a napi másfél órát is tanulásra, mikor éppen valamilyen világmegrendítően fontos vizsgára kellene készülnöm… Eleinte nagyon zavart, mert magam sem tudtam megmagyarázni, hogy miben segítenek nekem ezek a másfél órás kikapcsolások, de mára már bátran ellenkezek bárkivel, aki próbálja letörni a lelkesedésem. J
Számomra ez a legnagyobb bátorság, hogy ki merek állni magamért, el merem mondani, hogy nekem mik a valódi értékek az életben. És az biztos, hogy a jógázás az egyike az életem alappillérjeinek, amiért mindig ki fogok állni, hiszen bármilyen kemény nap után a jógaszőnyegen újra a gyermekkorom kihívásaival találkozhatok. Soha nem lehetek annyira gyerek, mint a jógaórákon, miközben tudom, hogy amit csinálok, az a legjobb dolog, amit magamért és a környezetemért tehetek. És ennél nincs megnyugtatóbb. Bízom benne, hogy mások is átlépik majd a határaikat, ahogy én is minden alkalommal megteszem, amikor legyűröm a felesleges aggodalmaimat és átengedem magam a jógázás élményének.
A héten is, amikor a bukott angyal pózt gyakoroltuk Krisztivel, úgy éreztem magam, mint amikor régen a ház melletti játszótéren szinte egész délután fejjel lefelé lógtam az egyáltalán nem EU-konform vasrudakon. És nem csak felrémlettek azok a gondtalansággal összefonódott élmények, hanem megéltem azt, hogy nem kell állandóan felnőttnek tettetnem magam, amikor még mindig legszívesebben gyerekként tekintek magamra. De legalábbis a nap 24 órájából másfél órán keresztül biztos, hogy senki nem várja ezt el tőlem. :)

Tibor negyedik bejegyzése
Február 4-én a pesti Asramban Varga Judit volt test-lélek mesterünk életem eddigi legjobb jógaóráján.
Azóta többször sikerült áramlásba kerülnöm más oktatók kezei alatt is,mert a gyakorlásoknak köszönhetően néha könnyebben, értőbben nyílok meg  tapasztalásaim felé. Ez az eredmény azonban elképesztően ingatag.
Egy feszültebb nap után, fájó, komor gondolatokkal könnyen kínszenvedésé válhat egy jógaóra: 90perc küzdelem magammal. Küzdelem, hogy a zavaros gondolatok helyett a figyelem a légzésen és az ítéletmentes befogadáson legyen.   ...És patakokban folyik rólam az izzadság, remegek, mint a nyárfalevél, néha legszívesebben ordítanék, ahogy csendesíteni kívánom a belső harcokat, mert zaklatott lélekkel képtelenség tisztességes jógapózt létrehozni.
Imádom a jógában azt a kőkemény szelídséget, ahogy nevel....ahogy nevelem vele magam.
Olyan szép és tanító ez a folyamat:
a gyakorlati célom, hogy szabályosan hajtsam végre az ászanákat. Ezt nem tudom megtenni, ha nem fókuszálok, ha túl fáradt, zaklatott vagyok. Tehát kénytelen leszek tudatosan, akarattal megzabolázni a belső ellenállást. Ilyenkor, ha ez nem megy, csak még görcsösebbé válok, ami addig fokozódik, míg nem marad más végül, mint beletörődni, hogy ma ennyire vagyok képes. Ahogy ezt valóban elfogadom, mint ajándék érkezik a feloldódás,ami valódibb figyelmet egyensúlyt, nyugalmat hoz, azaz lehetőséget arra, hogy csak képes legyek szabályosan kivitelezni az ászanákat. :)

Nagyon érdekes, hogy a vinyasa flow stílusban a gyakorlás mindig egy konkrét témára épül, ami egy csúcspózban teljesedik ki. Mindez úgy, hogy az odavezető út (pózok) fontosabbak, mint maga a csúcspóz(megérkezés). Mert csodálatos élmény lehet ugyan kitűzni a zászlót a Csomolungmán, de ha ezt már nem is vagyok képes megtenni, attól még ott vagyok a világ tetején.  
Elképesztően hasznosnak, segítőnek érzem a koncepciót, ahogy a téma és a hozzá kapcsolódó irányelvek jelzőtoronyként tartják meg illetve terelik vissza a szétszóródó figyelmet.
Varga Judit témája azon a bizonyos órán a bátorság-biztonság izgalmas párosa volt.
A tőlünk telhető maximális bátorságot kérte, a lehető legnagyobb biztonság megtartása mellett.

folyt.köv.



Rebeka harmadik bejegyzése
Február 15.
Az elmúlt két hét sajnos nem telt annyira a jógázás jegyében, mint szerettem volna, ugyanis tíz napra Izraelbe utaztunk a Taglit körutazás keretében. Ez azt jelentette, hogy bejártuk az egész országot, folyamatosan úton voltunk, és tényleg igazán nehéz volt időt szentelni a jógázásra, de azért időnként sikerült belecsempésznem egy-két gyakorlatot a szebbnél szebb tájakon való kirándulásba. :)
Természetesen előjöttek a jógaelvonási tüneteim, úgyhogy gyakran próbáltam feltűnés nélkül valamilyen ászanába helyezkedni, hogy kiéljem a mozgáshiányomat. Végül a Negev-sivatag egy kellően lapos szikláján sikerült a legtöbbet gyakorolnom.
Nem hittem volna, hogy valaha visszaszámlálom majd egy nyaralás napjait, annyira fogom várni, hogy újra rendesen jógázhassak. Sajnos két-három óra alvás után nagyon fáradtan tértem haza, de nem sokkal a bőröndöm kipakolása után már bontottam is ki a jógaszőnyeget… Másnaptól pedig semmi nem állíthatott meg: újra belerázódtam a Vinyasa Egyesület óráiba. Sajnos munka miatt általában nem tudok elmenni a hétköznap délelőtti órákra, ezért különösen örültem, hogy most végre eljutottam Varga Judit csütörtök reggeli gyakorlására, hiszen nincs jobb, mint jógával kezdeni a napot, főleg hogyha ilyen szuper óravezetésben lehet részem. Ráadásul végre megismerhettem a másik jógaösztöndíjast is, akivel már régóta reméltem, hogy sikerül összefutnom.
Mindig meglepődök, hogy mennyire könnyen vissza lehet rázódni a jógázásba, de sajnos, mivel eléggé aggódós természetem van, sokszor idegeskedem, amikor egy-egy váratlan esemény folytán nem jut időm gyakorolni. De szerencsére ilyenkor mindig eszembe jut az, amit már több jógitól is hallottam, hogy bár csodálatos dolog, ha az ember minden nap tud gyakorolni, de hogyha idegeskedünk miatta, akkor inkább hagyjunk ki egy napot. Mert a jóga miatt nem éri meg idegeskedni, hiszen negatív hatása nem lesz annak, ha nem gyakorlunk. A jóga csak pozitívan tud hatni, de azt mindig meg is teszi. :) 


Tibor harmadik bejegyzése
Tudatosodás, szabadság, szeretet

A célom az, hogy boldog legyek. Valódi önmagam legyek. Az igaz utam járjam.
Ehhez legfontosabb felismerni és felvállalni az egyéni felelősséget. Megismerni, érteni és elfogadni a bennem munkáló erőket, tulajdonságokat, hogy ne puszta marionett báb legyek a saját életemben. Szabadnak lenni olyan tulajdonságaimtól, amik szerepként, második bőrként égnek rám, ha azonosítom magam velük.
Fontos megértés nekem, hogy a valódi belső szabadsághoz rendíthetetlen belső középpontra és határokra,szabályokra, rendre van szükség. Erre, a csodálatos kifejezőkészségű magyar nyelv is rámutat, feloldva a látszólagos ellentmondást. A szabadság szó gyöke az, hogy szab; jelentése méretre vág, azaz pontosan meghatároz. Ez azt jelenti, hogy határok nélkül nincs szabadság. Ami határok nélkül való az nem szabadság, csupán káosz, zűrzavar.
A zűrzavarnak alárendelt emberből hiányoznak a belső kapaszkodók; határok, korlátok nélkül pedig minden cselekedete és ő maga is szertelen less és nem szabad.
Újabb szép magyar szó: szertelen, azaz szer nélküli. A szer gyök a szerelem, szeretet szó gyöke (is). A szer, ami etet, táplál, erőt ad. Megvizsgálva szer gyökű szavainkat, kibontakozik előttünk valódi értelme is. A szer, mindent átható, éltető, teremtő erő. Ami szertelen tehát, az szeretet, szer/elem nélkül való. Ami szeretet nélküli, az akarva-akaratlanul árt, rombol.
Belső rend, határok és szeretet nélkül olyan vagyok, mint a meder nélküli folyó. A meder nélküli folyó, mindent eláraszt, megszűnik folyónak lenni, pusztít és elpusztul.
Tudatosság, szabadság, szeretet nélkül nem értem meg sem magam, sem másokat és végül boldogtalan leszek.
A tudatosság megvilágító erejével kell növelnem szabadságfokomat.
A tudatosság óvó falai adják a medret, amiben életem, sorsom folyója, a szeretet erejével, üzenetével áramlani, építeni, adni tud...és ha ez bekövetkezik, végre szabad lehetek.
Én most, ebben a soha véget nem érő folyamatban tudatosodásom egyik lépcsőfokának a jógát választottam.

Szeretem.



Rebeka második bejegyzése
Február 1.
Már el sem tudom képzelni, hogy mit csináltam, amikor nem jógáztam minden nap. Mostanra teljesen természetessé vált, hogy figyelek arra, hogy ne egyek két órával a gyakorlás előtt. Bár az, hogy ne igyak előtte egy órával, még mindig teljes lehetetlenségnek tűnik nekem, aki körülbelül 4 liter vizet iszom meg naponta. De azért lassacskán haladok a cél felé. Rengeteg változást elindított bennem a jógázás. Lavinaként kezdett el érdekelni rengeteg más dolog is, kezdve az egészséges életmódtól (ami semennyire nem volt rám jellemző, hiszen korábban két naponta minimum megettem egy-egy csomag gumicukrot és chipset), a környezettudatosságon át (ami azért egy fokkal közelebb állt hozzám), más sportokig, amik az egyensúlyozásra alapozódnak, például a slacklineozás és most már az se tűnik olyan nagy falatnak, hogy mindenhová biciklivel járjak nem csak Firenzében, hanem Budapesten is. :)
Így mondhatjuk, hogy a jógázás túlnőtte önmagát az életemben, és szinte minden egyes pillanatomra befolyással van, minden percemben velem van. És ami a legnagyobb szerencse, hogy a jógázást nem lehet kitanulni. Mindig lesznek újdonságok, amikről soha nem hallottam, és most a jógaösztöndíjnak köszönhetően ezekből még inkább részesülhetek.
Az elmúlt két hétben megint rengeteget tanultam a vinyasa flow jógaoktatóktól, és segítségükkel magamtól magamról. Tegnap Dóczé Niki azt mondta az óráján, hogy azért jó jógázni, mert mindenkinél beválik. Ezzel teljesen egyet értek, mert nincs olyan ember, akinek ne segítene, és ne érne el benne fejlődést. Senkit nem ismerek, akinek a jógázás ne okozna örömöt, felüdülést, és kétlem, hogy valaha találkoznék ilyennel. 
Annak is örülök, hogy megtanultam olyan technikákat, amiket akár a munkahelyemen ülve is gyakorolhatok. Ilyen például a jógalégzés, ami mindig megnyugtat, vagy néhány ülő póz, amivel fordítás közben is csinálhatok csípőnyújtást. Persze csak ha elviselem a kollégáim furcsálkodó megjegyzéseit. :)

Továbbra is köszönöm, hogy részem lehet ebben a csodálatos élményben, és hogy veletek tölthetem ezeket az értékes órákat!


Tibor második bejegyzése
Tudatosodás, szabadság, szeretet
  
Sziasztok!
Tartottam attól, hogy a blogírás feladatával túlvállalom magam... Sok kibontásra, átgondolásra és talán megosztásra érdemes gondolatmag, -csíra érlelődik régóta a fejemben, de ezek csak ritkán állnak össze egésszé. Meglepő tapasztalás, hogy már az első hét jógaórái után, valóságos gondolatrohamok leptek meg, megvilágító erejű felismerésekkel, számomra fontos kis folyamatokra magammal és az élet dolgaival kapcsolatban, azért, hogy a következő pillanatban elveszítsem a fonalat és minden a tudatalatti bugyraiba hulljon vissza. A jóga testre-lélekre-szellemre ható mozdulatai elsimították, rendezték elmém kusza szálait és ennek, mintegy mellékhatásaként, ajándékként kaptam meg pillanatra azt, ami bennem mélyen talán mindig egységes és egyértelmű volt. Körülbelül úgy, mint ahogy nyár éji viharban a villámlás borítja nappali világosságba a tájat, és utána rögvest minden újra a sötétséggé.
Elképzelni is nehéz micsoda önkontroll, kreativitás, bölcsesség, belső szabadság birtokosa lehet az, aki egész életét következetesen a tudatosodásnak szenteli. De senki nem érzi addig igényét a változtatásnak, amíg nem szembesül kőkeményen zabolázatlan gondolatai, érzelmei és tettei következményeivel. Az első és legfontosabb,legnehezebb lépés, annak a felismerése és elfogadása, hogy a problémám oka és forrása, már nem csak a külvilágban, hanem önmagamban is keresendő. Hogy életem eddigi alakulása nagyrészt az én felelősségem (nem megfeledkezve a lélek, a gének, a család,a társadalom determinisztikus hatásairól). Jobb életre csak így van esélyem. De addig állandó katasztrófák sodrában, vagy a mozdulatlan nihilben élek.
Így nem marad más, mint az egyéni út: önmagunk felszabadítása, jobbá tétele, Münchausen báróként kiemelve magunkat az ártó belső és külső folyamatokból. Gyengeségeim, hibáim, előítéleteim,rossz mintákon alapuló problémamegoldónak csúfolt automatizmusaim megakadályoznak abban, hogy megvalósítsam, amit akarok. Mintha lenne bennem valaki, aki igaz énem ellen dolgozik, de úgy adja el magát, mintha barátom,sőt valódi önmagam lenne. Ezért azt kell kiderítenem, hogy ki is vagyok én valójában. Csak ennek tisztázásával tudok tovább haladni. De ehhez szabadnak kell lennem minden olyan destruktív részemtől (gondolattól, tulajdonságtól), amik most bábként rángatnak.
A szabadság felől fogom megközelíteni az önmegismerést, de majd csak legközelebb...


Folyt.köv.


Rebeka második bejegyzése

2016.01.16
Bár a vinyasa jógát már a második éve csinálom, mégis mindig megszeppent újoncként állok a szőnyegem elején az órák kezdetén, hiszen mindegyik alkalom teljesen új élményeket hoz. A jógázás nem csak egy ismétlődő gyakorlatsor, hanem rengeteg mindentől függ: hogy éppen milyen hangulatban vagyok, ki tartja az órát, milyen a helyszín, hányan vagyunk az órán, és még sorolhatnám. Egy biztos, a jógaórák végén mindig úgy érzem, hogy semmire nem cserélném le az ott töltött másfél órát, sőt inkább sajnálkozom, hogy nem tudtam minden egyes pillanatban maximálisan arra koncentrálni, hogy még jobban jelen legyek.
Ez alatt a két hét alatt próbáltam mindenhova eljutni, ahova csak tudtam, és nagyon izgalmas új élményeket éltem meg. Amikor pedig nem tudtam órára menni, akkor a Jógaklikkes jógairányzatok közül a még számomra ismeretleneket igyekeztem elsajátítani. Megtanultam, hogy a Shanti egy indiai hangszer, ami teljesen elvarázsolt a jógaóra végi hullapózban, hogy magyarul paradicsommadárnak hívják az egyik kedvenc jóga testhelyzetemet, és azt is, hogy mennyi féleképpen lehet vinyasa órát tartani.
Nagyon boldog vagyok, hogy bár most messze nem olyan stresszes az életem, mint tavaly volt Olaszországban, mégis biztos pontot nyújtanak számomra a megnyugtató jógás élményeim, és hihetetlen örömet tud okozni, amikor végre nem billenek ki egy egyensúlyozó pozícióból vagy éppen sikerül kicsit több ideig fejjel lefelé tartózkodnom, mint korábban. :) Hála a támogató környezetemnek, mindenki nagyon belelkesedett a jógás élménybeszámolóimtól, így a barátomat is sikerült rávennem, hogy itthon kipróbáljuk a páros jógát. Mondjuk a pózok felének teljesítése közben röhögő görcsben törtünk ki, így kétlem, hogy szabályosan el tudtuk végezni a gyakorlatokat, de az biztos, hogy egyedülálló élmény volt.
Az elmúlt két hétben egy napot se hagytam ki, bármi volt is, minden nap szakítottam időt a jógázásra, ami most azt jelenti, hogy teljes mértékben magamra figyelek, de remélem, hogy a jövőben másoknak is átadhatom majd a jóga életérzést, és minél többen megtapasztalják ezt, akiknek eddig nem volt rá lehetőségük. Addig meg csak beszélek, beszélek, és még többet beszélek a jógás élményeimről, gondolataimról, hiszen felesleges lenne visszafogni, úgyis mindig mindenről ez jut eszembe. :) 


Tibor első bejegyzése

Mészáros Tibor vagyok, útkereső. Az egészségügyben dolgozom, szívsebészeten mint műtősfiú. Mióta az eszemet tudom érdekelt minden, ami a lélekhez, önmegismeréshez kötődik, spirituális utamat a teljes nyitottság és a józan szkepszis harmónikus elegye határozta, határozza meg.
A 2015-ös év életem mélypontja minden tekintetben, kicsúcsosodása és megnyilvánulása annak a negatív spirálnak, ami nagyon régóta bennem kavarog. Egy szakítás váltotta ki a végső összeomlást, ráirányítva ismét a figyelmemet arra az önsorsrontó mechanizmusra és gyengeségeimre, amelyek eddig is  meghatározták az életem(depresszió,az élettől való félelem kísértenek). 38 éves vagyok, de nem vagyok a „helyemen”. Ahogy valaki az ismeretségi körömben mondta: még nem szültem meg önmagam.
Ehhez keresek most módszereket, hogy ez a folyamat elinduljon végre. Ezért is jelentkeztem erre a jóga ösztöndíjra.
A harcművészetek állnak közel hozzám, erőnléti edzéseket végzek otthon (kettlebell), próbáltam rövid ideig az agni-jógát, clubbell-jógát és a jiaido nevű mozgásmeditációt. Az útkeresésem része az is, hogy most írok Nektek.
Az eddigi jógagyakorlásom során azt tapasztaltam, hogy sokkal tudatosabb lettem azáltal, hogy rá tudtam irányítani a figyelmemet a belső történésekre.  
Ezért is reménykedem abban, hogy amennyiben sikeres lesz a pályázatom, és rendszeresen lehetőségem lesz jógázni, akkor az elkövetkező három hónap kimozdít arról a holtpontról, ahol megrekedtem. 





Tibor bemutatkozása

"Sziasztok, a nevem Mészáros Tibor, a jóga ösztöndíj szerencsése.
A blogbejegyzéseknek, amiket írni fogok, az elvártak szerint személyesnek és inspirálónak kell lennie. Különösen nehéz lesz inspirálónak lennem bárki számára, számotokra úgy, hogy nem vagyok hiteles önmegvalósító. Olyan valaki vagyok, aki mellett félelmei miatt elment az élet.
Azonban jobban átgondolva arra jutottam, hogy hitelességemet paradox módon pont hiteltelenségem adja:
talán tanulságos lesz olyan valakinek a tapasztalata, aki mínuszból indul.
Valakié, aki csak egy közületek. Hisz mindannyian csak ilyen "egyek" vagyunk.
Mind Egyek vagyunk...  Minden Egy.

( Há' , jaj de szép. :)  )"



Rebeka első bejegyzése

2015. november 27.
Imádok jógázni, mert…
egyszerre nyugszom meg tőle, miközben hihetetlenül feldob, és nagyon lelkessé tesz minden kicsi fejlődés, amit elérek a napi gyakorlásaim során. De ez csak egy dolog. Sose ragaszkodtam még semmilyen tevékenységhez ennyire, és nem tudtam rávenni magam, hogy egyedül, otthon gyakoroljak. Pedig elég sok dolgot kipróbáltam már: jártam balettre, akrobatikus rock n’ rollra, társastáncra, hastáncra, néptáncra, hogy csak a különböző táncokat említsem… de nem kötöttek le, mindig csak akkor mentem órákra, amikor a barátaim is ott voltak, ímmel-ámmal csináltam csak a gyakorlatokat. De amióta megismerkedtem a vinyasa jógával, jobban tudok koncentrálni a dolgokra, jobban odafigyelek magamra is, és másokra is. Bár néha felmerül bennem, hogy „úristen, minek foglalkozok ennyit magammal?”, hiszen alapvetően a segítőtevékenységek töltik ki a mindennapjaimat. Aztán mindig ráébredek, hogy attól, hogy magamra is fordítok minden nap legalább „egy jógányi” időt, sokkal jobb a kedvem, és azzal végül is mindenkinek jót teszek a környezetemben. :) És még számtalan előnyét sorolhatnám, például, hogy sosem szerettem versenyezni, és végre találtam egy olyan mozgásformát, amire ez tényleg egyáltalán nem jellemző. Arról nem is beszélve, hogy végre különösebb probléma nélkül tudok bringázni a városban, hiszen egyre jobb az egyensúlyérzékem. Ráadásul fokozatosan megismerek egy másik kultúrát, egy csomó érdekes embert, akik a jógával foglalkoznak, anélkül, hogy messzire kéne mennem. Persze azért egyszer megnézném magamnak Indiát is… 


Rebeka bemutatkozása

Kajos Rebeka Dóra vagyok, 25 éves, 2015 nyarán fejeztem be Firenzében az Összehasonlító irodalom- és kultúratudomány mesterszakot. Szeptember óta egy olyan iskolában dolgozom, ahová hátrányos helyzetű kamaszok járnak, nekik és velük szervezek kulturális programokat, nemzetközi projekteket, iskolaújságot, valamint szeretném színesíteni a mindennapjaikat a legkülönfélébb módokon. Rengeteget gondolkozom azon, hogy hogyan tudnék nekik ugyanolyan lehetőségeket teremteni, ami más körülmények között élő gyerekeknek eleve adott. Szabadidőmben sokat olvasok, írok, nagyon érdekel mindenféle művészetterápiás módszer. Kiskorom óta körülbelül a létező összes tánctípust kipróbáltam, ahogy számtalan helyen önkénteskedtem is. Ezek is a szenvedélyeim közé tartoznak.
Ennek ellenére a jógázás elég későn vált a mindennapjaim részévé, hiszen másfél éve Firenzében voltam az első órámon. Nagyon izgultam a szakdolgozatírás miatt (olaszul kellett több mint 200 oldalt írnom), és – magam sem tudom, honnan jött ez a gondolat – egyszer csak felmerült bennem, hogy ki kéne próbálni valamilyen jógafajtát, hátha könnyebb lenne átvészelni ezt a nehéz évet. Végül mindenki nagy meglepetésére annyira megszerettem a vinyasa jógát, hogy minden nap elbicikliztem az Arno-folyó túlpartjára, hogy le ne maradjak egyetlen óráról sem. Azóta egyik nagy álmom, hogy mindenki részesülhessen a jógázás örömében, amire azoknak is nagy szüksége lenne, akik jelenleg nem tudják megfizetni az órákat. És itt kapcsolódik össze a munkám és a jógamániám, ugyanis remélem, hogy egyszer majd az iskolában is minden napot egy nagy közös jógázással indítunk, amitől mindenki lelkesebben vág neki a napnak. De a legjobban persze annak örülnék, hogyha a város tereit is megtöltené reggelente a közösen jógázók tömege… Persze csak ha már egy kicsit melegebb lesz. :)



Kristóf utolsó bejegyzése

Elérkeztem én is a harmadik, utolsó hónap végére. Sajnálom hogy máris vége van, szinte olyan mintha csak egy-két hete kezdtük volna az ösztöndíjat. Úgy néz ki gyorsan repül az idő amikor jól érezzük magunkat. De ha már vége van, legalább itt az alkalom arra, hogy összefoglaljam az élményeimet.  
Az alapvető, meghatározó érzés az volt, hogy mennyire élvezetes tud ez lenni. Azt hiszem ez volt az egyik fő tanulsága ennek az időszaknak, hogy szabad a jógának kellemesnek és vidámnak lennie. Persze mindenhol elmondják, hogy a jóga nem verseny, még önmagunkkal se, és nem kell semmiért erőlködni, de nagyon nehéz levetkőzni a testmozgással kapcsolatos teljesítménykényszert. Viszont ezeket az órákat tényleg a béke és elfogadás légköre hatotta át (kicsit szentimentálisan hangzik, de hát mit csináljak ha ez van). Ettől még az órák nem váltak komolytalanná, a tanárok igenis szerettek kihívások elé állítani minket. Csak ezeknek a kihívásoknak kényszer és nyomás nélkül futottunk neki. És úgy éreztem, hogy nem külső, mesterségesen felállított célokat kell elérnem, hanem azokat, amikre nekem éppen szükségem van.
Néhány évet jógáztam már, és vinyásza órákon is voltam, de most sikerült sokkal jobban megismernem a vinyásza flow-t. Érdekes volt több tanár előadásában is kipróbláni ugyanazt a stílust, és megtapasztalni, hogy mi az ami közös, és mi az ami egyéni bennük. Ez is egy egyedi és tanulságos tapasztalat amiben még nem volt részem (és más körülmények között szerintem nehezen is szerezhettem volna meg).

Nagyon köszönöm a Vinyásza Flow Egyesület minden oktatójának ezt a nagyszerű élményt, mindenkinek csak ajánlani tudom  :)




Anett utolsó bejegyzése

Három hónap.
Egy tavasznyi időt tölthettem intenzív jógával a Vinyasa Flow Jóga Egyesület ösztöndíjának köszönhetően.
Megtanultam a bakászanát, a kiskakast, a paradicsommadarat - és még sorolhatnám.
Megtanultam nehéz egyensúlyi pózokat kitartani.
Megtanultam a légzésem után menni.
Megtanultam áramolni.
Megtanultam kikapcsolni, megtanultam a testem jelzéseire figyelni.
Tanultam önuralmat, akaratot, elhatározást és hitet.
Megtanultam örülni egy-egy apró mozdulatnak.
Megismertem fantasztikus oktatókat, s egy kicsit jobban megismertem magamat is.
Izgatottan és örömmel mentem minden órára, s ezután is így megyek majd.
Gyakorlok, tanulok még egy kicsit, úgy négy évszaknyit, és addigra remélhetőleg elegendő tudásom, erőm lesz ahhoz, hogy én is elsajátítsam a jógaoktató mesterséget.
Mert szeretnék én is hasonló élményeket adni másoknak.
A fotón kedvenc pózom, a bakászana látható, amit másfèl hónap alatt tanultam meg kitartani, majd az ösztöndíj második felében igyekeztem tökéletesíteni. Még nem az, de a hátam már egyenesebb, a lábam már magasabban van.
De a jógában mindig van hová fejlődni.



Kristóf ötödik bejegyzése

Minden élményünk valóságcsatornákon keresztül jut el hozzánk. Mit is jelent ez? Sajnos nem vagyunk megajándékozva azzal a lehetőséggel, hogy a világot teljes egészében meg tudjuk tapasztalni. Az érzékszerveink fizikailag korlátoltak, az érzékelésünket aztán pedig tovább befolyásolják az előfeltevéseink, előítéleteink, meggyőződéseink, hiedelmeink, és így tovább. Tehát minden ami a tudatunkba kerül, már számtalan szűrőn át jut el oda. Amit felfogunk az nem a teljes valóság, hanem annak csak egy ici-pici sávja. Ahogy a tévét vagy a rádiót is egyszerre csak egy csatornára hangoljuk, az életünket is egy csatornán, a saját valóságcsatornánkon tapasztaljuk meg. Ez önmagában egy teljesen természetes dolog, de okozhat problémákat az, hogyha például mindig negatív gondolatokra vagy élményekre fókuszálunk. A jó hír az, hogyha sikerül ezt a jelenséget tudatosítani, akkor ki lehet tágítani a tudatunk határait.
A jógagyakorlás nekem ebben is nagy segítség. A jóga nemcsak arra kitűnő, hogy a bemerevedett tagokat kilazítsa és új helyekre vigye, hanem hogy a bemerevedett elméket is kilazítsa és új helyekre vigye. Óra közben a tanár mindig emlékezetet minket arra, hogy kicsit törjük meg a gondolati szokásainkat, és próbáljuk meg a figyelmünket tudatosan irányítani. Ahogy Judit szokta mondani, hagyjuk abba a bevásárlólistánk összeállítását. Arra van idő máskor is. Viszont ott van ezer új élmény és tapasztalat, ami megismerésre vár. Milyen a légzésünk? Milyen a szívverésünk? Milyen egy lábon állni? Milyen fejjel lefelé lenni? A jóga rengeteg újdonságot és meglepetést tartogat, amit különben sosem tapasztalhatnék meg. 



Anett ötödik bejegyzése

Amikor a jógaláz elkap minket, akkor hajlamosak vagyunk túlzásba esni, türelmetlenné válni és feladni. A jóga halála ugyanis az, ha az erőből erőltetés, az akaratból akaratosság, a hitből pedig görcsölés válik. Ilyenkor - mint a hétköznapokban is - ajánlatos szünetet tartani.
A kezdeti sikerek annyira belelkesítettek, hogy minden szabad órámban - mondjuk nincs túl sok - eszetlenül gyakorolni akartam. De elkővettem azt a hibát, hogy nem adtam meg a módját a ráhangolódásnak, a bemelegítést elhagyva, ész nélkül álltam, ültem, ugrottam és guggoltam neki egy-egy ászanának, miközben dölyfös "én ezt tudom!" felkiáltásokat hallattam. A nagy elánnak aztán folyamatos kibillenéd, ízületi fájdalom, sikertelenség és kudarc lett a vége.
Szerencsére vettem a jeleket, és megálltam. Gondolkodni. Itt akkor most pihenni kell.
A csoportos foglalkozások idejére mindig közbejött valami, ezt szintén egyfajta jelnek vettem. Néhány napig nem jógáztam, legfeljebb fejben. Ez a valóságban sokkal hasznosabb, mint amilyennek leírva tűnik.
Elhatároztam, hogy nem fogok erőltetni semmit, és nem lesznek eltúlzott elvárásaim sem magammal szemben.
Pihentem.
Majd újult erővel, higgadtan kezdtem neki az egésznek megint. Az eredmény mesés: könnyeden, kényelmesen kitartott ászanák, mintha mindig is ezt csináltam volna.
Annyira megy már egy-két dolog, hogy azok közben a koncentrált arcom mosolygósra vált.
Mert már nem erőlködöm, csak csinálom.
Szeretettel. Szívvel.



Kristóf negyedik bejegyzése

A jógával járó legnagyobb kihívás talán a meghódolás. A nehézségekre adott ösztönös reakció általában az, hogy megpróbálunk nekimenni, legyűrni, leküzdeni, átvágni magunkat rajta. Az izzadság és küzdelem a jógából se hiányzik, de ezekkel csak egy bizonyos pontig lehet eljutni.  Óhatatlanul eljön az a pillanat, amikor minden további erőfeszítés teljesen hiábavalónak tűnik, minden nekifutás után egy mintha egy betonfalnak ütköznénk. Ezekben a helyzetekben kínál a jóga egy roppantul egyszerű, de az intuíciónak gyakran teljesen ellentmondó megoldást: nem kell semmit megoldani. Hódoljunk meg (de nem be!) a helyzetnek. Fogadjuk el olyannak amilyen.
Ennek a témának egy kitűnő illusztrációja a csípőm állapota (ld. mellékelt ábra, ennyire tudom keresztben egymásra fektetni a lábaimat). Annyira merev az egész, hogy még odáig sem jutok el bizonyos pózok végrehajtásában hogy fájni kezdjen. Ez tipikusan olyan probléma, amit nem lehet rövid idő alatt orvosolni. Erőltetéssel itt már nem fogok erdményeket elérni (fájós térdet viszont igen). Legtöbbször az ilyen krónikus kötöttségek hátterében valamilyen felhalmozódott érzelmi feszültség és fájdalom van. Ahhoz hogy ezek fel tudjanak szabadulni, újra át kell élni őket, ami egy rendkívül kellemetlen folyamat lehet. Hogy feloldjam a (szó szerint) görcsös ellenállást a fájdalommal szemben, ehhez kell a meghódolás. Ez szinte ellentéte az aktív erőfeszítésnek. Amikor elfogadom magamat és a testemet olyannak amilyen, és elengedem az elképzelést hogy nekem kell sajátkezűleg megoldanom mindent , akkor fog elengedni a csípőm is.







Anett negyedik bejegyzése

Időben elaltatni a gyereket, belefogyni az 5-6 éves farmerunkba, finomra készíteni egy először kipróbált receptet. Aprócskának tűnő, valójában óriási hétköznapi sikerek, végeredmények, melyek - ahogy a nevüknis mutatja - valamilyen küzdelemnek a lezárásaként okoznak számunkra örömöt. Ha ezeket elértük, nincs tovább, lehet új kihívás felé nézni.
A jógában viszont azt imádom, hogy mindig van hová fejlődni. Kisebbfajta diadalként élem meg egy-egy új póz kitartását. Aztán ebből a sikerből lehet a következő felé indulni: kiegyenesíteni a hátat, feljebb húzni a lábszárat, lejjebb engedni a kart, magasabban csavarodni, oldalra fordítani a fejet, elemelni a kézfejet a talajról.
A jógában nincs olyan, hogy "kész". Mindig, minden készül, minden alakul, épül. Ahogy épül az ászana, azzal együtt a személyiség is. Épül, szorosodik a kapcsolat a testemmel: kezdem sejteni, hol vannak a határaim, érzem már, melyik oldalam melyik pózban erősebb, egyre többször tapasztalom meg egy-egy testhelyzet súlypontját.
Olyan izgalmas utazás ez, melynek kivételesen nincs végcélja. Mert amit ma tudok, holnap azt már kevésnek fogom érezni, pedig tegnap még csak álmodtam róla, hogy megcsinálom.
Nincs megállás, ha egyszer valaki rákapott a jóga ízére, onnantól megtalálja benne az újabb és újabb kihívásokat, melyek mind teljesíthetők.
A siker itt mindenki számára garantált.




Kristóf harmadik bejegyzése

Minden létező szokásommal 180 fokkal szembe menve (a bioritmusommal nem az a baj hogy el van csúszva, hanem hogy nincsen) elmentem egy reggeli órára. Egy ilyen hajnal nyolcas kelés annyira szokatlan esemény az életemben, hogy csakis a külső körülmények által teremtett szigorú szükséghelyzettel magyarázható. Minden viszontagságomért cserébe viszont az élet (egészen pontosan Varga Judit) megajándékozott egy annyira emlékezetes órával, hogy ezt az egész bejegyzést ennek kell szentelnem.
Judit óráira általában jellemző, hogy mindegyikhez adott valamilyen téma, és az óra menete ennek a témának a kibontása köré épül. Ez mindegyik órának ad egy kis egyéniséget, és izgalmas várni, hogy melyik órának mi lesz a koncepciója, és hogyan kerül ez a koncepció megvalósításra (a lelkesedés kicsit ki szokott lobbanni amikor felvezetésre kerül egy erőközpont köré szervezett óra). Ezen az órán a test tanulási folyamatait kellett tudatosan megfigyelnünk, és ennek az eszközéül egyensúlyozó gyakorlatok szolgáltak. A nagy kihívás az, hogy ki kell valahogy kerülni a test komfortzónájából. Judit szemléletesen felvázolta hogy egy átlagos emberi test milyen helyzetekben tölti a nap nagy részét: sokat fekszik, nagyon sokat ül, keveset áll, és valamennyit sétál. Azok a mozdulatok amik ezekből a jól megszokott helyzetekből száműzik a testet, mind veszélyforrásként regisztrálódnak. Tehát hiába csinálunk valami olyan hasznosat is akár mint a jóga, a testünk tiltakozni fog ellene. Legalábbis eleinte. A jó hír az, hogy idővel a test megszokik bármit, és kitartó, de kíméletes gyakorlással a test számára otthonossá válnak a mindenfajta jógapózok. Az egyensúlyozó gyakorlatok pedig nagyszerű lehetőséget kínálnak arra hogy felfedezzünk szokatlan testhelyzeteket és érzéseket. Például milyen gyakran szoktunk fél lábon állni? Vagy milyen gyakran szoktunk csukott szemmel fél lábon állni? Ezekben az új és furcsa helyzetekben kénytelenek vagyunk (finoman, de határozottan) leküzdeni a test kezdeti pánikját, és hozzászoktatni a tudatosságunkat, az idegrendszerünket, és az izmainkat másfajta tapasztalatok átélésére. És így lenyűgöző összhangba került az óra belső mondanivalója, és a külső testgyakorlás.




Anett harmadik bejegyzése

Amióta anya vagyok, nem ismerem a teljes kikapcsolódás, a teljes kikapcsolás érzését. Azóta minden másodpercben figyelek, gondolkodom, koncentrálok, tervezek és értékelek, aggódom vagy épp méltatlankodom. Akinek van gyereke, és hozzám hasonlóan kattogós típus, az tudja, miről beszélek. Aki anyaként is laza tudott maradni, az egyszerűen szerencsés. Aki viszont még nem vált szülővé, annak úgy írnám le ezt az állapotot, mint egy soha véget nem érő vizsgaidőszakot. Vagy mintha a munkahelyen minden egyes napra újabb és újabb prezentációval kellene előrukkolni: végtelen, alattomosan kimerítő stressz uralja az ember agyát, lelkét és sajnos a testét is.
Amióta viszont a Vinyasa Flow Jóga Egyesület ösztöndíjasaként gyakorolhatok, végre beköltöztek az életembe a gondtalan pillanatok - legnagyobb szerencsémre mindjárt másfél órás etapokban. A foglalkozások alatt megszűnik a fejemben minden, ami felesleges - Rónay Dóra legutóbb pont ezekre a szükségtelen nyűgökre hívta fel a figyelmünket. Amikor az ászanákat, és az azokhoz vezető utakat gyakoroljuk, gyarló módon nem jut eszembe a gyerekem. Nem gyötröm magam azzal, mit kell majd főznöm másnapra, nem idegeskedem előre a két hét múlva esedékes védőoltása miatt, sőt, hetente kétszer-háromszor másfél órára azon sem rágódom, vajon megfelelően fejlődik-e.
Csupán csak megélem a pillanatot. Lehet, hogy épp (még) görbe háttal, őszintétlen mosollyal, remegve; lehet, hogy olyan pózban, ami még nem is ászana, de végre felemelt bal lábbal. És ez csakis az én sikerem. Nem a bennem lakó anyáé, hanem az enyém, Kőváry Anetté.
A legutóbbi bejegyzésemben emlegetett reggeli napüdvözletek pedig - jelentem - beépültek a napirendembe. Eggyel megint előrébb léptem. :)




Kristóf második bejegyzése

Aztamindenit.
Eltelt egy hónap. Több mint egy hónap. Elrepült az idő. Elszaladt, elrohant, elsüvített, úgy itt hagyott hogy vissza se nézett. Az idő addig is telt amíg nem figyeltem, állapítottam meg kelletlenül. A következő kellemetlen megállapításom az volt, hogy nem is tettem különösképp eredeti felfedezést, ugyanis kevés univerzálisabb emberi tapasztalat van mint hogy milyen megállíthatatlan az idő őrlése. Ennek az általánosságával talán csak az vetekszik hogy mennyire nehéz ezt tényleg felfogni.
Megpróbáltam végiggondolni az előző két hét eseményeit, és közben arra jöttem rá hogy az idő mégsem csak úgy eltelt. A napok nem egyenletesen követték egymást, hanem felvettek valamilyen fajta ritmust. Az események nem csak bekövetkeztek sorban egymás után, hanem részei voltak egy nagyobb áramlatnak, ami néha csendesen folydogált, néha megült, néha megeredt, néha hullámzott. És ahogy egy jógaóra leképezi a mindennapi életet a szőnyegre, a jóga is tele van áramlással és ritmussal. Ahogy a nevében is benne van, ez különösen hangsúlyos vinyásza flow közben. Minden ember légzésének van egy áramlása és ritmusa. Minden mozdulat egy tánclépés a légzés ritmusára. A mozdulatok pedig egymásba folynak, elkezdenek nagyobb mintákat alkotni, míg végül együtt az egész óra mentének drámai ívét rajzolják ki. Amikor sikerül ráhangolódnom erre az áramlásra akkor az idő végre nem ellenem dolgozik, és nem is mellettem szalad el, hanem elkezd hullámokat vetni amiket szabadon meg lehet lovagolni. Ilyenkor érzem úgy igazán hogy résztvevője vagyok az eseményeknek, annak ellenére hogy csak hagynom kell hogy az áramlat vigyen magával...

Anett második bejegyzése

Sosem hittem azoknak, akik azt mondták, élvezik, sőt várják, hogy legközelebb futni/úszni/edzőterembe menjenek. Addigi - nem túl izzasztó - sportolói előéletem egyszerűen nem hagyta elhinnem, hogy létezik akár egyetlen olyan mozgásforma is, mely nemcsak hatékony, hanem élvezetes is.
Az ösztöndíjnak hála, most a saját bőrömön - pontosabban testemen - tapasztalhatom meg, milyen úgy mozogni, hogy az egyszerűen csak jó. 
Sikerült úgy összehoznom az egyik hetet, hogy három csoportos órára is eljutottam. Esküszöm, nem túlzok, esténként azzal aludtam el, hogy "de jó, holnap is megyek jógázni". Mert sajnos az itthoni gyakorlásokhoz továbbra sem sikerül elég energiát összeszednem, ha mégis nekiállok, akkor 20-25 perc után abba kell hagynom a gyerek, a főzés, a postás, tornádó, hulló csillag, bármi miatt. 
A vezetett órákon viszont semmi sincs, ami kizökkenthet, sőt, minden vinyasa flow gyakorláson szinte izgalommal várom, hogy kiderüljön, ma vajon mi lesz a csúcspóz, vajon mit készítünk elő a következő ászanákkal. 
Egy hónap után elmondhatom, lassan kezdem felvenni a fonalat, kezdem érezni az áramlást, aminek eredményeként érzem, hogy fejlődöm. Egyre stabilabban kitartom az egyensúlyi pózokat, egyre hosszabban állok a kartámaszos ászanákban, egyre erősebb vagyok és egyre határozottabban kezdem uralni a testem. Persze, bőven van még hova fejlődni: nyújtott lábbal megcsinálni, felfelé nézni, még jobban előre hajolni...
De a legfontosabb mégis az lenne, hogy reggelente végre rávegyem magam legalább néhány napüdvözletre.


Kristóf első bejegyzése

Hogy telt az első két hét?
Köszönöm, nagyszerűen :)

Két hét meglepően hosszú idő. Gyorsan eltelik, de mégis sok minden történik közben. Amikor valaki azt kérdezni tőlem, hogy mennyi ideig kell jógázni ahhoz hogy érezni lehessen valami hatását, én két hónapot szoktam mondani. Természetesen nem szabad (nem érdemes) időkorlátokhoz kötni az elvárásainkat, de eddig ez az ökölszabály bevált (nekem, eddig). Mindenesetre ezt most felül kell vizsgálnom egy kicsit. Két hónap az első látványos eredményekhez kell. Két hét alatt már elkezdődnek a változások. Na jó, a változások a legelső pillanatban megkezdődnek, de két hét után a  csírázó változások átütik a felszínt és kidugják a fejüket a föld felé. Esetemben úgy érzem, hogy kezdek túl lenni a kezdeti tehetetlenségen, ami azt jelenti hogy még csak most jön java. A jógát minél többet csinálom annál jobb. Minél többet csinálom annál jobban megtanulom hogyan használjam ki minél jobban. Fizikailag és szellemileg is időbe kerül amíg sikerül igazán átadnom magam a gyakorlásnak. Ezért nagyon fontos sosem abbahagynom. Nem létezik nyugvópont: vagy a tehetetlenség húz lefelé egyre jobban egy ördögi körben, vagy pedig a tudatos gyakorlás visz egy felfelé vezető spirálon. Szerencsére mióta megvan az ösztöndíj most az utóbbi helyzet áll fenn.
Ebben pedig ezidáig Varga Judit és Dóczé Niki volt segítségemre. Rendszeresen Judit óráira tudtam járni eddig, ami nagyon jó, mert Judit óráiban sosem lehet csalódni. A száz százalékos professzionalizmus és  a száz százalékos kedvesség mindig garantált. Több nekifutás után pedig Niki egy órájára is eljutottam, ami megint egy teljesen egyedi élmény volt. Ennyire kirobbanó és energiától sugárzó jógaoktatóval még nem hozott össze a sors, úgyhogy feltétlen meg kell még ismételnem ezt is.

Anett első bejegyzése

Amikor egy három hónapos jóga ösztöndíjjal egyszerre csillapíthatatlan térdfájdalmat is nyer az ember, az lehet a sors, a karma vagy egyszerűen csak pech. Az ész nélküli futással úgy megerőltettem a lábamat, hogy egy hétig ráállni se nagyon tudtam, nem még jógázni. Sürgettem a gyógyulást, amilyen készítmény csak létezik, azt mind kipróbáltam, dunsztkötéssel, vizes ruházással, fáslizással variálva. Így is kellett egy hét, mire rendbe jöttem. Pénteken türelmetlenül rohantam Varga Judit órájára, ahonnan természetesen elkéstem, de a lelkesedésemet ez sem tudta letörni.

A következő majdnem másfél óra aztán rádöbbentett arra, hogy amit idáig önálló gyakorlásként műveltem a nappalinkban, a hálószobában, vagy ott, ahol épp helyet találtam a családom mellett, nos, az mérhető távolságra van az igazi jógától. Vinyasa Flowt korábban nem próbáltam, amiért verem is a fejem a falba, mert ez valami olyan csoda, amit mindenkinek át kell élnie: lendületes, erősítő, izzasztó; s mindeközben olyan eszement koncentrációra késztet, hogy esélye sincs az elmének elkalandozni a teremből. Jó volt új pózokat megtanulni, és annál is jobb volt megtapasztalni, addig mit csináltam rosszul. Feltöltődve indultam neki a hétvégének, ami alatt a jogaklikk.hu-ról válogattam gyakorlatsorokat. Elképzelésem se volt róla, hogy léteznek külön az évszakváltásokra összeállított videók, buzgón szemezgettem a stílusok és oktatók között, de két nap után be kellett látnom, hogy nekem a csoportos órák hatékonyabbak, mert egyedül – sajnos – hamarabb feladom.
Így aztán számoltam vissza a napokat Rónay Dóra csütörtöki órájáig. Ott aztán volt egy pillanat, amit egyszer, nagyon régen, Tenderdy Áginál éreztem már: majdnem elsírtam magam örömömben. Dóra órájának végére ugyanis sikerült – ha csak pár másodpercre is – kitartanom a bakászanát, vagyis a varjúpózt. Ez egy olyan sikerélmény volt számomra, ami a következő hetekre kimerülhetetlen mennyiségű energiával töltött fel. Igaz, azóta se sikerült megismételni, de már bizonyítottam, hogy képes vagyok rá, szóval most egyelőre a körülményekre fogom, hogy nem megy.
És amúgy is, a Vinyasa Flow Jóga Egyesület oktatóitól már többször is hallottam: örülni kell neki, ha valami nem sikerül, mert annál több lehetőségünk van gyakorolni.
Úgyhogy most megyek is, újra megpróbálom.


Kristóf bemutatkozása


Havasréti Kristóf vagyok, egy huszonhárom éves leendő matematikus. Három évvel ezelőtt kezdtem el jógázni, nagyjából azzal egy időben hogy elkezdtem egyetemre járni. Azóta sok minden változott és változik még mindig az életemben. Ez idő alatt teljesen a feje tetejére állt minden amit a világról és magamról gondoltam. Az életkörülményeim többször is jelentősen megváltoztak, és a jövő továbbra is bizonytalan: mit fogok (még) tanulni, miből fogok megélni, hol fogok élni, hogyan szeretnék élni, tehát általában hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Talán ebben az életszakaszban várható ez az általános bizonytalanság. Mégis szükségem van egy szilárd pontra amihez bármikor vissza tudok térni, és a jóga pontosan egy ilyen kapaszkodót nyújt nekem. A vinyásza jóga pedig folyékony és áramló jellegénél fogva különösen alkalmas arra hogy felkészítsen a változásokhoz való alkalmazkodásra. 


Miért szeretek jógázni?
Szeretnék élni. Nem csak lenni, hanem élni, érezni , átélni mindent ami velem történik, felfogni a világ rám eső szeletét teljes dicsőségében. Minden pillanatban ott rejlik egy apró kihívás. Sikerül-e igazán értékelnem  ezt az újabb nagyszerű lehetőséget? Sikerül-e kihasználnom, átélnem, megízlelnem, jelen lennem benne, megragadnom és elengednem? Hogyha pedig egyszer elhatároztam hogy szeretném igazán a magamévá tenni a nekem kiosztott másodperc-töredékeket, vajon hogyan tudnám megvalósítani? Ez egyszerre a legyegyszerűbb és a legnehezebb dolog a világon. És pont ezért szeretem a jógát. Segít hidat verni a mindennapi élet és az állandó, tudatos jelenlét távoli és (valljuk be hogy kissé) absztrakt eszméje közé. Teste mindenkinek van, a test mindig kéznél van, így nagyszerű gyakorlóeszköznek bizonyul.  A testi gyakorlás fokozatosan kiterjeszti a megélt tudatosság körét: a légzésről a mozdulatokra, a mozdulatokról a test egészére, és így tovább, egyre táguló körökben. És ha elég kitartó és rendszeres vagyok, akkor szemtanúja lehetek egy kis hétköznapi csodának: a tudatosság leköltözik a szőnyegről, és velem jön az utcára.





Anett bemutatkozása

Kőváry Anett vagyok. Talán több ezerszer is elmondtam ezt a rövid mondatot mindenféle rádiókban. Különböző cikkek, beszámolók alá írtam le a nevem, amit úgy másfél éve, kislányom születésekor lecseréltem az „anya” szóra. Sajnos nemcsak nyelvtanilag, hanem érzelmileg is. Az önmegvalósításból észrevétlenül önfeláldozás, a karrierből pedig hétköznapi gyereknevelés lett, mely mostanra teljesen betölti és uralja az életem. Beleestem abba a hibába, melybe oly sok nőtársam: az anyaságban kicsit elvesztettem önmagam. Hogy újra rájöjjek, ki is vagyok, régi kedves ismerősömhöz, a jógához fordultam. Mások mellett ez segített abban is, hogy kilábaljak életem egyik legnehezebb időszakából, a szülés utáni depresszióból.
Életem 33 éve alatt mostanra kristályosodott ki bennem egyértelműen, hogy ez az a mozgásforma, melyet élvezettel és nem kényszerből csinálok, s mely segít abban, hogy tényleg testileg-lelkileg jobban legyek. A legnagyobb örömöm pedig – amellett, ahogy látom formálódni az izmaimat –, hogy a kislányom is érdeklődve sertepertél körülöttem, miközben otthon gyakorolok. És lassan újra a régi leszek, s talán hamarosan újra határozottan mondhatom: Kőváry Anett vagyok


Imádok jógázni, mert…
…mert ellazít. Mert önbizalmat ad. Mert erősíti a hitem magamban. Mert nem fáj. Mert nem arra gondolok közben, hogy mikor lesz már vége. És mert eközben mégis izzaszt. Mert napról-napra szemmel láthatóan hajlékonyabb leszek. Mert nem fulladok meg benne. Mert feszesít. Mert feltölt. Energikussá tesz. Mert tanulok koncentrálni. Mert közben nem azon jár az agyam, mit főzzek a gyereknek, vagy hogy épp miért nem voltam következetes anya. Mert megnyugtat. Mert jó. Mert szép. Élvezetes. Mert az egyik ismerősöm szerint a jógázás bohóckodás, én pedig be akarom bizonyítani neki, hogy nem az: ha majd félprofi leszek, ő fog fotókat készíteni rólam jógázás közben. Mert az a néhány perc csak rólam szól. Mert amíg jógázom, minden más megszűnik. Mert utána úgy érzem, mintha arrébb toltam volna a Himaláját.
Mert kibékít magammal.
Mert amíg jógázom, addig vagyok igazán önmagam